Hírek

Irodalombarátok figyelmébe

Németh László, a Tanú című folyóiratának bevezetőjében találóan sűrítve, így fogalmazott: „Az írás – erkölcs!”. Lelkünk karbantartásának egyik módja tehát a találkozás a példamutatóan tisztességes művekkel egy kizárólag szépirodalmi műveket közlő, az írások lélekmelengető szerepét a jó erkölcs terjedése érdekében hangsúlyozó folyóiratban.

Még másfél hónapig ajánlhatja háziorvosát!

Tavaly decemberben sajtótájékoztató keretében hetedszer  indult el az OTH/ÁNTSZ égisze alatt „  Az év praxisa a Kárpát medencében” pályázat, amelyben keresik a tavalyi év  év legjobb, a betegeivel legtöbbet törődő háziorvosát, nővérét, egyszóval praxisát határon innen és határon túl.

Országgyűlési képviselő fogadóóra

2017. március 23-án Balatonfűzfőn kerül sor Kontrát Károly országgyűlési képviselő soron következő fogadó órájára.
 

Pályázai felhívás a településen működő civil szervezetek, egyesületek, egyházak, vállalkozások részére


(Érvényes: 2017.02.15-től) A Balatonfűzfőért Alapítvány pályázatot hirdet a településen működő civil szervezetek, egyesületek, egyházak, vállalkozások részére az alábbi tevékenységek, célok támogatására:

Gallyazási értesítés












































 

DRV tájékoztatója

Az elmúlt napok tartósan fagyos időjárása miatt ügyfélszolgálatunkra rendkívül sok hibabejelentés érkezett és érkezik jelenleg is mérőelfagyás miatt, melynek köszönhetően vonalaink leterheltek, sok esetben hosszas várakozás után tudják csak diszpécser kollégáink fogadni a felhasználók bejelentéseit, amely miatt felhasználóink türelmét és megértését kérjük!

Téli közlekedés

Mire figyeljen, amikor télen útnak indul?
A közlekedésben a téli időszak tudatos felkészülést igényel. Megváltoznak az út- és látási viszonyok, amelyekhez a gyalogosoknak és a járművezetőknek egyaránt alkalmazkodniuk kell.
Gépjárművek felkészítése
Műszaki állapot felülvizsgálata:
  • fékberendezés, világítás, akkumulátor, ablaktörlő állapotának ellenőrzése,
  • téli gumiabroncs felhelyezése, fagyálló ablakmosó betöltése,

Tájékoztató a jégentartózkodásról

A Balatoni Vízirendészeti Kapitányság tájékoztatója ITT olvasható a jégentartózkodás szabályairól, a célszerű magatartásról és a baleset esetén szükséges teendőkről.

Tájékoztató a szelektív hulladékgyűjtésről

Az ITT olvasható hírlevélben tájékozódhatnak az érdeklődők Balatonfűzfő területén igénybe vehető szelektív hulladékgyűjtés feltételeiről, időpontjairól.

Egészségügyi Szűrő nap

 
2017-01-19-én csütörtökön 13:00 -15.30 óráig a balatonfűzfői Támasz Idősek Otthonába (Balatonfűzfő, Gagarin u. 22.) egészségügyi szűrőnapot tartunk
 
Nyitott délutánunkon :
  • vércukor
  • vérnyomás
  • véroxigén szint mérésekre lesz lehetőségük,
  • valamint  14:30 órától pedig előadást hallgathatnak meg az időskor biológiai, mentális változásairól.
 
Várjuk szeretettel!
 
 
 

Oldalak

Feliratkozás RSS - Hírek csatornájára