Strandok


Fövenyfürdő
A 2013-ban megújult Fövenyfürdő a Balaton part legfiatalabb és egyik legszebb, legvonzóbb strandjává vált az itt élők és a városba látogatók örömére és megelégedésére, a kedvező árak pedig még vonzóbbá teszik vendégeink számára.
A bejárat fedett-nyitott kialakítású, kettő stilizált fatorony tartja, amely a század eleji fürdőépületek hangulatát idézi.
A strand kialakításánál fokozottan előtérbe kerültek a vendégigények, így az ide érkezők biztonságban tudhatják értékeiket a zárható megőrzőkben, kerékpárjaikat a strand területén található tárolóban. A család minden tagja számára változatos időtöltést biztosít az óriáscsúszda, a vízisí, a játszótér, valamint a változatos gyermek- és felnőtt-animációs programok, esti szórakoztató rendezvények. A büfék és a balatoni panorámás Tó Vendéglő kínálatából válogatva ugyanúgy megtalálhatjuk a hagyományos lángost, palacsintát és halat, mint a legújabb irányzatoknak megfelelő ételeket, alkoholos és alkoholmentes italokat, sőt a koktélokat is. Mind a strand főépülete, mind az abban található helyiségek megfelelnek a kisgyermekes családok és a mozgáskorlátozottak igényeinek, így akadálymentes főbejárat és mosdók, valamint pelenkázókkal ellátott vizesblokkok is kialakításra kerültek.
tovább a jegyinformációkhoz >>
Tobruki strand-Három generáció strandja
A fiatalokat és az aktív kikapcsolódás szerelmeseit homokos kispályás focipálya, homokos strandröplabda pálya, valamint asztalitenisz várja. A strand a fele pázsit, a 120 méter hosszú partszakasz egyharmada fövenyes homokkal borított, ideális homokvárépítő terület a kicsiknek. A szabadtéri színpadon főszezonban pénteken és szombaton nappali és esti programok szórakoztatják vendégeinket.
tovább a jegyinformációkhoz >>