Tájékoztatás

Feltöltve: 2024-02-02

Tisztelt Lakosság!

A tegnapi napon megjelent, a rendelőintézettel kapcsolatos tájékoztatásunkkal kapcsolatban több kérdés érkezett hozzánk ennek okairól, ezért engedjék meg, hogy megosszuk Önökkel a rendelőintézet épületének történetét és állapotának leírását, amely elengedhetetlenné teszi a rendelések átalakítását. (A rendelőintézet története a februári Hírlapban nyomtatásban is meg fog jelenni az Önök tájékoztatása érdekében.)

Fontos, hogy nem az összes szakrendelésről van szó.

Tisztelettel:                                                                Balatonfűzfő Város Önkormányzata

_

SZLIVKA JÁNOS RENDELŐINTÉZET – MÚLT és JELEN - QUID PRO QUO – valamit valamiért

A több, mint 80 éve épült, csodás adottságokkal rendelkező, egykoron a Nitrokémia központi rendelőintézetét, úgy gondolom nem kell bemutatni egyetlen helyi lakosnak sem, de még a környező települések lakói is jól ismerik. A park, mely évtizedek óra körbeöleli az épületet, mesés látványt nyújt az épülethez érkezőknek és megannyi emléket őriz magában, méltóságteljesen lengedező és hűs árnyékot adó fenyőfáival. Szlivka Doktor úr idejében élte fénykorát az épület, mely tele volt élettel, örömmel, könnyekkel és reményekkel. Azonban a sors kiszámíthatatlansága és igazságtalan döntése révén Szlivka Doktor Úr 2011-ben bekövetkezett halála, sok szempontból az épület ritmusára és vérkeringésére is rányomta az elmúlás szürke pecsétjét. Az ezt követő több, mint tíz esztendős érában Szlivka Úr két nagyon közeli barátja vette át az intézmény irányítását, hogy továbbra is ezen a helyszínen biztosítsa a helyiek egészségügyi ellátását. Az épület állapota azonban rohamosan romlott, mivel a hajdan csillogó és életteli épület is elérte az öregkor sokak által említett fájdalmas hervadását. A tulajdonosok és a város vezetői az elmúlt években azon dolgoztak, hogy az épület rekonstrukciójához, műszaki és statikai felújításához támogatást, támogatókat szerezzenek, de sajnos ez mostanáig nem sikerült. Az épület állapota - egy akkreditált mérnökgárda által nemrég elvégzett épületdiagnosztikai vizsgálatsorozat megállapításából és jelentéséből kiderült -, hogy azonnali beavatkozásokat igényel, minden téren. Az épület teteje több helyen sérült, beázik. A nyílászárók el vannak vetemedve, nem lehet őket bezárni, beáznak. Az épület víz és szennyvízrendszere sérült, dugulásokkal és csőtörésekkel jelzi, hogy az idő vasfoga semmit nem kímél. Az épület homlokzati részéről nagyobb darabok hullanak le, valamit a teraszról is, mely omlásveszély fokozottan veszélyezteti az ide látogató emberek életét. A gyógyításra született épület értéke az élet védelme, nem pedig az emberek veszélyeztetése. A felújítás elkerülhetetlenné vált. Ennek folyományaként az a döntés született, hogy a közfinanszírozott ellátásokat, a felújítások ideje alatt ideiglenesen Balatonalmádi modern, teljesen új rendelőintézetében fogja működtetni, ahol modern eszközök, hosszabb rendelési idők és komfortosabb, minőségibb ellátás várja őket. A szakrendelések február végéig fognak üzemelni Balatonfűzfőn. Utána már Balatonalmádi és Veszprém fogja az ellátásra várókat fogadni. Az épület felső és alagsori szintjét le kell zárni.

A háziorvosi és fogászati rendelőket, valamint a labort biztonsági okokból a park felöli, másik bejáraton lehet majd megközelíteni, mivel azok majd júniusban fognak új helyükre költözni, Balatonfűzfőn belül. A gyógyszertár változatlanul fog üzemelni, az épület állványozása nem befolyásolja működését és nyitvatartását.

Az épület felújítása és rekonstrukciója elképzelhető, hogy éveket fog igénybe venni, de adóznunk kell ennyivel eme varázslatos épületnek, amely sok-sok évtizede alatt segítette a gyógyulás reményében ide látogató betegeket és helyet adott a benne dolgozó elhivatott és kimagasló szakembereknek.

2024. február 1-től az alábbi szakorvosi ellátások Balatonfűzfő esetében az alábbi helyeken vehetők igénybe:

Balatonalmádi Egészségház látja el:

- sebészet

- radiológia

- reumatológia

- fül-orr-gégészet

- szülészet-nőgyógyászat

Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház

- szemészet

A gyártelepi rendelőintézetben az alábbi szolgáltatások maradnak:

- háziorvos

- belgyógyászat 2024.03.01.-ig, onnantól Balatonalmádi Egészségház látja el

- fogászat

- általános fizioterápia és mozgásterápia 2024.03.01.-ig, onnantól Balatonalmádi Egészségház látja el

- labor

- gyógyszertár

Rendelési idők és elérhetőségek, gyártelepi rendelőintézetben:

Belgyógyászat és foglalkozás-egészségügyi szakellátás

Hétfő: 7-10

Csütörtök 10-12

Időpontfoglalás 88/450-388 telefonon

Labor: hétfőtől péntekig ½ 7-1/2 9-ig vérvétel

Telefon:88/371-132

Fogorvos

Hétfő: 8-14

Kedd: 13-19

Szerda: 8-14

csütörtök 8-14

Péntek iskolafogászat és mentálhigiéniás ellátás 8-14

Telefonszám: 88/214-598

Háziorvos
Hétfő: 8-10

Szerda 10-13

Péntek 8-11

Orvos elérhetőség: 70/3791586

nővér elérhetőség: 70/3237297

Gyógyszertár

Hétfőtől péntekig: 8-18

Szombat: 8-12

Telefon: 88/610-076

Balatonalmádi Egészségházban

Fül-orr-gégészet, szülészet-nőgyógyászat, reumatológia, röntgen időpontkérés a recepción 06 88/599-900-es telefonszámon

Sebészeten:

Hétfőn 13,30-14 és 17-17,30 között lehet időpontot kérni a sebészeti szakrendelésen

Csütörtökön 11,30-12 és 16-17 óra között a sebészeti szakrendelésen a 88/599-942

telefonszámon.

Minden szakrendelésekkel kapcsolatos információ az Egészségház honlapján megtalálható egeszseghaz@balatonalmadi.hu

Szemészet

Csolnoky Ferenc Központi szám. 06 88/556-000

Köszönettel:                                        „Fűzfő-Med” Foglalkozás-egészségügyi, Szolgáltató Kft.



Legfrissebb híreink